2013. december 22., vasárnap

Samsung romfrissítés = lecsökkent akkuidő

Immáron a második "csúcskategóriás" készülékét teszi tönkre a Samsung a gyári frissítéssel. Legutóbb a Note I-re megérkezett gyári frissítéstől esett le az akkuidő 6-7 órára, azaz a reggel bekapcsolt telefon délután kettőkor merült le. És ki sem javították, akinek Note-ja volt, az szívott. Aztán jó esetben adhatta el.

És tegnap mi történt?
Megérkezett a Note II-re a frissítés és a 30 órás akkuidőből lett 7 óra. Azaz a telefon, ami majdnem két napig elment egy töltéssel, most délután 3-ra lemerül.
Tehetetlen düh van bennem, mert tudom, hogy ezt sem fogják javítani. Sőt valószínűleg direkt csinálják, hogy az ember adja el a telefonját és vegyen helyette másikat.
Mit mondhatnék erre?
Lehetne finomítani, de röviden: A KURVA ANYÁTOKAT!
Én ugyebár eladtam a készüléket, nyugodt szívvel, hiszen aki megvette tőlem, az örült neki. Főleg annak örült, hogy egy évnyi szívás és töltögetés után - merthogy Note-ja volt neki előtte, amit mint említettem szintén elkúrtak - most végre van egy telefonja, amely nemhogy estig, de másnap délutánig is kibírja.
Erre most ezt cseszték el a faszfejek.
Garancia? Szerencsére még van rá, azaz beviheti a szervizbe és talán csinálnak majd vele valamit a buhera káefténél, akik ugyebár a Samsung hivatalos márkaszerviz. Legjobb esetben is várhatóan egy hónap alatt és minden adat elveszik majd a készülékről.
És ha nem? Akkor mi lesz?
Semmi. Ezzel is szophat majd, ahogy szopott a Note-tal eddig.
Miért írom ezt le?
Csak hogy tudd: EZ A SAMSUNG! Egy ilyen faszkalap cég!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése