2012. május 29., kedd

ICS és egyéb szívások

Ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy a dolgok változnak.
Ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy rossz irányba.
Kezdődött úgy, hogy az ember várta a Samsung Galaxy Note-hoz az ICS, azaz az Android 4.0 frissítést. Hogy attól majd megtáltosodik a gép.
Hát nem.
A sebességében semmi javulás nem észlelhető - igaz, eddig is gyors volt -, viszont az akkumulátoridő drasztikusan lecsökkent.
A frissítés előtt ugyanilyen használat mellett éjfélig, hajnali kettőig simán elkaristolt a Note, ha reggel 7-kor vettem le e töltőről, most meg nem ritka, hogy délután 4-kor már kifekszik.
Azaz, egy munkanapot nem bír végig. És ez nagyon gáz. Úgy is mondhatnám, hogy alapjaiban rendíti meg a bizalmamat a gépben.
Az ember persze próbál tenni valamit. Elsőként próbálja megkeresni a márkaképviseletet. Nos, erre a Samsungnak saját alkalmazása van, amit a Marketről, izé a Playről lehet letölteni. Egy chat program ez, amivel a Samsung terméktámogatást lehet felkeresni - ha az ember tud angolul - és ott kedves és udvarias személyek próbálnak segíteni.
De csak ha a készüléket Amerikában vásároltad.


Egyéb esetben menj a megadott linkre, vagy hívd a Samsung Magyarországot a megadott 40-es telefonszámon. Felhívtam.
Rövidke beszélgetés után azt akarták elhitetni velem, hogy azért merül a készülék, merthogy nem Magyarországon vásároltam. Mert a magyarokra nem jött még meg az ICS. Merthogy az enyémet az Expansystól sikerült beszerezni Franciaországból és ezért jött meg rá a frissítés, ami a magyarországi készülékekre még nem.
Rövid felvetésemre, miszerint ha mondjuk francia állampolgár lennék és eljönnék Magyarországra, akkor ezexerint hamarabb merülne a telefonom... nem nagyon tudtak mit válaszolni. Arra a kérdésemre sem tudtak válaszolni, hogy egy hivatalos frissítés hogyan cseszheti el a készüléket. Merthogy nem letöltöttem ilyenolyan oldalakról, hanem OTA, a telefon menüjéből frissítettem. Még rootolva sincs a készülék, teljesen tiszta.
És egyébként semmire nem tudtak semmit válaszolni. Nem egy sarki boltot hívtam, hanem a Samsung hivatalos szupportját.
Abban maradtunk, hogy készüljenek fel arra, ha a magyar vásárlóknak is megjön a frissítés, akkor az ilyen jellegű bejelentések meg fognak szaporodni.
Mert az ember azt várná, hogy az akkuidő JAVUL és nem azt, hogy ROMLIK egy frissítés után.

Ne beszéljünk arról, hogy a minap egy napon át használhatatlan volt a G+ mobil alkalmazás. Folyamatosan akadt és nem jelent meg a kezdőképernyő, vagy ha megjelent, akkor lefagyott a görgetésnél. Mígnem este 11-kor megjött a frissítés és azóta megy. Persze csak úgy ahogy.
Talán jogos a kérdésem, hogy nem-e lehetne-e, hogy először kihozzuk a frissítést, aztán váltunk protokollt a szerveren? Hogy a felhasználó ne tépje a haját egy napon keresztül...
Egyébként a jelenlegi kiakadásom oka pedig az, hogy a képernyőt megérintve a G+ ikon a hírfolyamra visz és nem a kezdőlapra, ahová eddig szokott. Így aztán hiába kerestem, nem találtam például, hogy az értesítéseket honnan lehet elérni. Mint kiderült, én voltam a vak.


A hírfolyamban, a főképernyőn a bal felső sarokban ott a kezdőlapot ábrázoló házacska, amely egy legördülő menüt rejt és ennek a menünek a legeslegeslegeslegalján ott vannak az értesítések. Napok óta keresgélem, SOHA nem vettem volna észre magamtól, ha Sancho barátom nem írja meg, hol keressem.
Ez nálam egyébként már az anyátok 'csája kategória. Szívatásként élem meg.
Rohadtul nehezen viselem ugyanis, ha NAPONTA valamit átvariálnak a jól megszokott rutinomban és ennél már csak azt viselem nehezebben, ha eszetlenül, logikátlanul teszik mindezt.
Mert ha én nem találom meg, MÁS SEM fogja megtalálni. Csak ha szerencséje van.
Egyébként meg a G+ mobil felülete is szar lett, rohadtnagy képek terpeszkednek rajta és a lényeget marhára keresgélni kell. De legalább színes, szagos.


Jogos talán a kérdés, hogy valóban muszáj azt a rohadt ájfónt majmolni? Muszáj ilyen böszmén kinéznie mindennek? Hogy az eddigi 6-7 bejegyzés helyett 2-3 látszik és a többihez görgetni kell?Csak azért kérdem, mert ha böszmeségre vágynék, majd veszek egy ájfónt...
Addig meg tessék nekem meghagyni a jól megszokottat, ami ráadásul működik is, áttekinthető és praktikus.
Jelenleg ugyanis ha több értesítést is kapok, a másodikat csak úgy tudom kinyomozni, ha elolvasom az elsőt, majd a menüből lemegyek az előző képen megmutatott menüpontra és ott megkeresem. Ez pedig macera.
Igazi techshit!

10 megjegyzés:

  1. Na ezért várok én még legalább egy fél évet ezzel az ICS frissítéssel!! Tán addigra kikezelik az összes "gyermek betegségét" -remélhetőleg!!!

    VálaszTörlés
  2. A Google+ kliens nem csak ICS alatt ilyen elcseszett.

    VálaszTörlés
  3. Az embernek csak egyszer kell megtanulnia!
    Nekem nem frissít semmit automatikusan a készülékem, hanem amikor látom, hogy szeretné frissíteni, kimentem az előzőt.
    Bizony sok szenvedéstől megmenekülhetsz.
    Sőt, vannak olyan programok amik túl jól sikerültek, és mint tudjuk, az ember szereti elrontani azt ami túl jól sikerült.
    Szóval vannak olyan programjaim, ami már nem elérhető a marketen, viszont eszemágában sincs megszabadulni tőle.

    Miért van az, hogy az emberek dőreségeket tesznek közzé a neten minden alap nélkül?
    Nekem bizony 700 pont gyorsulást hozott az ICS.
    Számszerint 3400-ról 4100-ra.
    Mit jelent ez?
    Semmit, de azért a pontosság kedvéért leírtam.

    Amit még nem értek, hogy Samsung kijelentette, ezek még "béta" allapotú romok.
    Erről nekem az jut eszembe, hogy akadhat, kifagyhat, meghalhat, megállhat, szétszívhatja az akkumulátort, nem mos ki és ezentúl nem is főz meg.
    Ezért van az, hogy eldönthetem: Telepítem-e avagy sem.
    Ha már vállalkozó szellem vagyok, felraktam, nem tetszett, adott a lehetőségem, hogy visszategyem a régit.
    Nem, nem írom sehova sem, hogy mennyire rossz egy betának mondott szoftver, ezzel megtévesztve esetleg a lehendőbeli vásárlókat, aki esetleg erre a készülékre kuporgat.
    Szegény kedves barátom, azt hiheted, hogy kispéciztelek, pedig nem igaz. Tisztellek, és szeretem az irományaidat, de néha a méregtől olyanokat írsz, amit nem szabadna.
    Mivel régota vagy ebben a körben, te is jól tudod, hogy nem a Samsungot kell megkeresni akik visszadobnak egy készüléket, hogy javíthatatlan, majd bejön hozzám az ügyfél, hogy nem-e tudnék vele valamit csinálni.
    Nem telt el 5 perc mire rájöttem, hogy szegénynek csontra merült az SGS2 akkumulátora, és mivel nem titok a Micro-USB gyengesége, hát a letépődött lábát visszaforrasztva, életre kelt a javíthatatlan készüléke :D
    Visszatérve a dologra, mint ebben a körben mozgó embernek, tudnod kéne, hogy a pdafanclub.com vagy egyéb fórumokon hamarabb megtalálod a keresett válaszod, mint a gyártó hivatalos csatornáin. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már ne haragudj, de hogy lenne már béta rom egy OTA, a telefon menüjéből telepített frissítés. Nem főzött, gyári. A telefon pedig lassult, nem gyorsult. Tény.

      Törlés
    2. Olvassd el a Samsung blogjait, mielőtt kijöttek az OTA frissítések.
      Igen, ebben igazad van, hogy OTA frissítésben minek adtak ki bétát, dehát ez van.
      Mielőtt az igen gombra szoktam nyomni, tájékozódom, hogy mit írnak az újonnan érkezett frissítésekről.
      Na jó, ez sem igaz, mert vállalkozó szellem vagyok, és bizony rányomok az igen gombra.
      Neked mitől lassult azt nem tudom, mert sosem OTA-val frissítek, hanem Odinnal, és utána is nyomok egy HR-t a stabilitás kedvéért.
      Már csak azért is, mert voltak olyan programjaim, amit le kellett cserélnem, mert az ICS-n rendetlenkedett, vagy nem is volt kompatibilis.
      Tehát a fent leírt pontszámokat mindkét esetben HR előzte meg.

      Törlés
    3. Egyébként azért sem használom az OTA frissítést, mert a hidden rom részében van olyan ami számomra szemét, és azt root esetén sem tudod kiszedni.
      Így csináltam egy üres hidden romot, és azt teszem bele a frissítésbe.

      Törlés
    4. Ez az írás a hivatalos frissítésben érkezett romról szól. Minden más irreveláns, ha nem haragszol. Az emberek kis hányada kiváncsi a háttérre, a többieket csak az érdekli, működik vagy nem. Engem is...

      Törlés
    5. "Ez az írás a hivatalos frissítésben érkezett romról szól"
      Igen, tisztában vagyok vele, és erre is írtam amit írtam.
      Az első frissítésre írták, hogy béta, majd ugyan az a rom jött ki hivatalos OTA frissítésben.
      Igazad van, ez baj, hiszen az OTA frissítésnek a végleges és jól működő romnak kellene kijönnie, de mint tudjuk ilyen nem létezik.
      És az is tény, hogy OTA frissítésnél sem a beállítások, sem a telepített alkalmazásaid nem vesznek el.
      Ebből az következik, hogy ha tetszik ha nem, verzióváltásnál kötelező nyomni egy hardresetet, illetve egy gyári visszaállítást ha úgy teszik.
      Bizony verzióváltásnál még a backup programok visszaállítását is mellőzni kell.
      Senki nem beszélt vagy írt custom vagy szerviz romok használatáról, én sem szeretem, és nem is használom őket.
      Csak azt telepítem Odinnal ami lejönne OTA-n.
      Így teljesen mindegy milyen módszerrel telepíted, a lényegen nem változtat, minden esetben verzióváltásnál HR és teljes kézi telepítés szükségeltetik.

      Törlés
    6. A hardresetről annyit, hogy több helyen olvasható, miszerint a Note hardresetnél bootloop-ba megy át, ami nem lenne baj, mert orvosolható. De ezesetben a bootloop olyan hardveres károsodásokat okozhat a készülékek mintegy 4-5 %-ánál, ami csak alaplap cserével javítható.
      Úgyhogy személy szerint én nem hardresetelek, az biztos...

      Törlés
    7. Én is hallottam, illetve olvastam ilyenről, miután feltette a "micimackó" romját.
      Én ezzel foglalatoskodom!
      Több száz SGS2 és Note ment át hr-el a kezemim között, és sosem volt semmi bajuk.
      Szerintem esetemben semmi köze a szerencsének.
      Sőt, azt is lehet olvasni SGS2 esetében, hogy kb 10-15%-nak elment a GPS-e.
      Milyen érdekes, hogy mindegyiknek fent volt "Micimackó" romja :D

      Törlés