2012. március 7., szerda

Polarizált szemüveg

Gondoltam, vásárolok magamnak egy napszemüveget bringázáshoz. Olyat, amelyik nem túlságosan sötétít, bírja az ütődést és úgy símul az arcomhoz, hogy mellette a szél és a bogarak ne férjenek be. Mindenképpen egy fekete, egyszínű, lehetőleg matt kerettel rendelkező modellt szerettem volna.
Nem volt egyszerű dolgom, mert az elvárásaimnak egyetlen bringás boltban sem találtam megfelelő szemüveget. Így aztán nem is ott vettem meg, hanem egy kutya közönséges optikusnál. Persze ott sem volt egyszerű, mert összesen kettő szemüveg felelt meg a kívánalmaknak, ebből az egyik harminc ezrest kóstált. Nem írom ki a nevét, de O-val kezdődik és nagyon hasonlatos  a hangzása az ókuláréhoz. :)
Harminc ezrest akkor sem adnék egy szemüvegért, ha az lenne az egyetlen a világon. Úgyhogy maradt a másik, persze ez sem volt olcsó. 9 darab ezrest kértek el érte és kérdésemre az eladó azt mondta, hogy azért, mert ez polarizált. Tetszett, más nem volt, megvettem.
Bringáztam is vele egy ideje, amikor egy nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes. Illetve egy idő után vettem csak észre. Belátok az autók belsejébe, nincs tükröződés a szélvédőn. Aztán ami még durvább, hogy egy tó mellett eltekerve szintén nem láttam tükröződéseket a vízfelületen, ehelyett láttam a part menti köveket, halakat.
Egészen Superman-nek éreztem magamat ezzel a különleges képességgel. Persze a hatalom felelősséggel jár... :) Az mindenképpen kényelmes dolog volt, hogy láttam, az autó vezetője rám néz-e, vagy másfelé mélázik éppen. Ez ám a trueway a bringázásnál.
Közben innen-onnan vásároltam az interneten dolgokat, így például egy quartz-órát, mégpedig olyat, amilyen kölök koromban volt, a nyolcvanas évek közepén. De nem ez a lényeg. Arra lettem figyelmes, hogy a szemüvegben nem látom az időt. A képernyő fekete, nincsenek rajta számok. Elsőre nem esett le miért.
Aztán a minap megérkezett a rég várt akció kamerám, amit ide-oda lehet szerelgetni a biciklin és klafa felvételeket lehet vele készíteni. Na, ezen nincs színes kijelző, a funkciókat csupán egy előlapi, quartz kijelző mutatja. És ezzel volt a második meglepetésem. Ahogy elkezdtem ugyanis használni a kamerát, arra lettem figyelmes, hogy a kijelző sarkán foltok jelennek meg, mintha megnyomódott volna. Nem szép látvány. Gondoltam, nem bírja a hideget, de a kezelési útmutatóban erre semmilyen utalás nem volt, a gyártó weboldalán meg vagy 500 síelős videó van fenn. Úgyhogy bírnia kell a hideget, vagy hibás. Éppen azon voltam, hogy visszaviszem a boltba, amikor egyszer véletlenül szemüveg nélkül néztem meg, és lám, a benyomódásnak semmi jele. Feltettem a szemüveget, ott van. Levettem, nincs ott.
Amolyan homlokracsapós felismerés volt, hogy a kijelző "hibáját" is a polarizált szemüveg okozza. Azért nem láttam az óra számlapot sem, mert az is ugyanígy, a beérkező fényt polarizálva veti vissza, amit meg a szemüveg kiszűr. Pont.
Persze ezt soha senki, sehol nem említette, így gondoltam, mint érdekességet, leírom Nektek. Hogy Ti ne morfondírozzatok rajta heteket és találjatok legalább magyar nyelven valami kis magyarázatot. (Angolul ugyebár csak angolázatok vannak...)
És persze mielőtt polarizált szemüveget vásárolnál autóvezetéshez, kérlek vedd számításba, hogy ha a kocsidban valahol quartz kijelző van, azt nem fogod tudni leolvasni vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése