2011. december 23., péntek

HD-ben a Forma 1 - prémium minőség

A hír - miszerint 2012-ben a királyi tévé fogja közvetíteni a Forma 1-et - pár napja járta be a magyar sajtót. Megmondom őszintén, hogy első hallásra örültem is neki, hiszen mint tudjuk, a királyi tévé HD-ben sugároz, így a szutyok hagyományos felbontás helyett talán HD-ben lesznek majd láthatók a versenyek. Ez pedig egy olyan eseménynél, ahol a látvány a lényeg, így 2012-ben nem éppen hátrány. De...
Csak ne lenne ott az a fránya de megint. Szóval azt olvasom a Zorigón, hogy az emtíví kommunikációs igazgatója, bizonyos Szabó László úr - amellett, hogy semmilyen előzetesen szállongó hírt nem erősített vagy cáfolt meg - azt azért csak kibökte, hogy a versenyeket HD minőségben kívánják sugározni. Ez persze örvendetes.
Aminek kevésbé örülök, az a körítés, miszerint - és most direkt nem idézek szó szerint, mert a jelentés a fontosabb - tehát a formaegyet azért kell HD-ben sugározni, merthogy az egy prémium közönségnek szánt műsor, amit prémium minőségben kívánnak élvezni. Tehát akinek HD tévéje van ma kis hazánkban, az Szabó úr szerint prémium közönség.
Kedves uraim, de komolyan! Tetszenek újságot olvasni? Vagy legalább néha internetezgetni kicsit? Tetszettek járni mostanában műszaki áruházakban? Ha nem, segítek. Évek óta arról szólnak a hírek, hogy az egyik legnagyobb bumm a hádétévé, és hogy például a karácsonyi vásárlásokban milyen arányban szerepel a vevők kívánságai és döntései között a lapostévé. Ezt minimum a hírekből lehetne tudni. Ha pedig el tetszenek menni egy plázába, vagy egy műszaki áruházba - fukar, vagy hülyeazértnemvagyok - , vagy csak simán egy teszkóba vagy ósanba, láthatják, hogy a lapostévé ma már nem luxus. Tessék csak leülni a kijáratnál és számlálgatni, hányan tolnak ki mondjuk akci-ósan lapostévét. Meg fognak kendtek döbbenni!
Miért van ez így? Ha meg tetszenek nézni egy árukereső oldalt, látni fogják azt is, hogy HD tévét lehet vásárolni már 31 magyar ezrestől, a 81 centiméteres tévék pedig 68 ezrestől indulnak. Olyan összegek ezek, amiket a mai Magyarországon bárki megengedhet magának. Ha nem egyben, akkor részletre, ahogyan én magam is vettem az én első HD tévémet. Akár kamatmentes részletre is.
Mit akarok ezzel mondani? Csupán annyit, hogy a HD tévézés NEM LUXUS, nem prémium kategória! 2004-ben még mondhattuk ezt, de ma lassan 2012. van! Könyörgöm!
2012-ben pedig igenis elvárható, hogy egy olyan sportágat, amelyben a látvány döntő jelentőségű az élvezet szempontjából, igenis nagy felbontásban sugározzanak. Nem kicsit van elegem - és ezzel nem vagyok egyedül - a legó minőségben kockás adásokból, hogy a pocsék hangminőségről ne is beszéljünk.
Megvetetni ugyanis a magyar jónéppel a hádétévét aztán nem sugározni semmi hádé adást, na ez az igazi techshit...

2011. december 16., péntek

Hotmél pont kom

A minap hallottam egy történetet, amelyen én magam azóta is fel-fel röhögök. Gondolom egy bejegyzést megér.
Történt, hogy egy barátomat - aki jártasabb az internet rejtelmeiben - megkérdezte egy ismerőse, mégis miként lehetne neki ingyen e-mail címe. Hogyan kell azt csinálni?
Nos, tanácsként a barátom azt találta mondani, hogy menjen csak be egy könyvtárba, ahol van számítógép és a hotmél pont kom weboldalon ingyenesen regisztrálhat magának egy e-mail címet.
Ennyiben is maradtak, a kérdező pedig annak rendje és módja szerint be is ment egy könyvtárba, ahol - kezdő felhasználó lévén - meg is kérte a könyvtáros kisasszonyt, hogy lehetőleg egy olyan géphez hadd üljön oda, ami közel van és tud kérdezni, ha elakadna.
Így aztán a hölgyike oda is ültette egy olyan géphez, amire jól rálátnak a kolléganőivel.
Az úriember pedig - ahogy azt tanácsolták is neki - be is ütötte a böngészőbe, hogy aszongya (nem röhög!!!):
hotmale.com
Ezt a műveletet nagyjából 30 felugró ablakkal díjazta a weboldal, amelyekben meleg férfiak (hot male) szerették egymást egészen változatos formában. A felugró ablakok természetesen gyorsabban ugráltak fel, mint ahogyan azt az amúgy egérkezelésben sem túl jártas úriember le tudta volna kezelni, úgyhogy fél perc múlva már a könyvtár teljes személyzete azon ügyködött, hogy miként lehetne ezeket a gay videókat valahogy leszedni a képernyőről.
Végül népes rajongótábortól körülvéve maradt a "húzdkiakettőhuszból" megoldás. Az úriember persze próbálta magyarázni, hogy neki ezt a weboldalt úgy ajánlották, ami így utólag felettébb nem vicces és hozzátette még, hogy miként fogja ő mindenféle - a képernyőn pár másodperce látott - aktusokra rákényszeríteni a kedves barátját a saját édesapjával, de ez már nem sokat javított a kialakult helyzeten. Elég az hozzá, hogy nemsokára megértő szemek kereszttüzében hagyta el a könyvtárat, a mögötte becsukódó ajtón azért kihallatszott a magukat addig tartani bíró könyvtáros hölgyek határozott felröhögése.
Másnap kérdőre is vonta a barátomat, hogy miféle homopornó oldalakat ajánlott neki, tette ezt első lendületből, nagy nyilvánosság előtt. Így aztán mégegyszer kiröhögték, amikor  cimbora betűzte neki, hogy ő a hotmél alatt a há, ó, té, emm, a, í, ell -re gondolt és nem a há, ó, té, emm, a, ell, e-re.
A tanulság? Az nincs. Illetve talán annyi, hogy a "Do you speak English?" kérdés megtanulása után talán a második legfontosabb kérdés a "How do you spell it?"...
:)