2011. január 4., kedd

Békéltető testület

Tisztelt Hölgyem, Uram!

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség javaslata alapján fordulok Önökhöz, tanácsért.

2009. 10.25-én autóbalesetet szenvedtünk, amelyben szerencsére mi nem, az autónk viszont annál inkább sérült. A balesetben vétlenek voltunk, hátulról ütközött nekünk egy másik gépkocsi, melynek vezetője a vétkességét a helyszínen el is ismerte.
A baleset után a gépkocsit szervizbe vittük, a Peugeot City márkakereskedést és szervizt üzemeltető Kompakt autó Kft-hez. A cég a jármű kárügyintézését megkezdte, néhány hét múlva a gépkocsit vihettük javításra és látszólag azt ki is javították. Erről bizonylatot is kaptam, amelyen szerepelt a tolatóradar javítása is, mint tétel, azaz a javításért a költségeket elszámolták.
A megjavított gépkocsival hazamentem, de sajnos csak előre menetben, így csak másnap reggel indulva derült ki, hogy a tolatóradar nem működik megfelelően, a műszerfalon elhelyezett kapcsolóval ki volt iktatva, hogy ne sípoljon...
Az autót a szervizbe azonnal visszavittem, és kértem, hogy a radart is javítsák meg, erre ígéretet is kaptam, a szerviz munkatársa azt ígérte, hogy pót-kárigényt jelent be a felelős biztosítójánál. Teltek a hetek és a szerviz nem hívott minket. Kivárva a 30 napot, végül megkérdeztem, hogy mi a probléma. Ekkor azt válaszolták, hogy a biztosító, azaz az Uniqa a kárigényt elutasította.

A biztosítónak írtam egy levelet, amelyre - megint csak hetek múlva - azt a választ kaptam, hogy hozzájuk a kárigény nem érkezett be, azaz a Kompakt autó semmilyen pótlólagos bejelentést nem tett.

Kérdőre vonván a Kompakt autó munkatársát azt a választ kaptam, hogy ők bizony igenis bejelentették a kárigényt, de megteszik most, mégegyszer.

Újra teltek a hetek, hónapok, semmi válasz nem érkezett a szervizből.

Ekkor láttam, hogy az igazamat valószínűleg nem fogom tudni bizonyítani, így a gépkocsit én magam, saját költségre megjavíttattam, de nem a kérdéses, nálam bizalmat vesztett szervizben, hanem Siófokon, a Peugeot Máté műhelyében. Tettem ezt azért, mert a ki nem cserélt érzékelő ára 20.000,- forint körüli értéket képviselt, a vitával és levelezgetéssel eltöltött idő pedig lassan ennek már a többszörösét.
A műhelyben viszont kiderült, hogy a baleset során sérült érzékelő zárlatot okozott a tolatóradar komputerében is, így azt is cserélni kell, további 50 ezer forint körüli áron. Így a ki nem javított tolatóradar nekem 104.000,- forintomba került a munkaóra díjakat is beleszámítva, erről számlát is kaptam.

Ekkor úgy döntöttem, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni, hiszen én a balesetben nem vagyok vétkes, azt megelőzően pedig egy kifogástalanul működő gépkocsival rendelkeztem. Az Uniqa biztosítót megkerestem és én magam leadtam egy pót kárigényt. Teltek a hetek, és végül az Uniqa kiküldött egy kárszakértőt, akinek a kicserélt alkatrészt megmutattam. Ő kérte, hogy a szervizből kérjek egy szakvéleményt, miszerint a komputer cseréje szükséges volt és meghibásodása a baleset következménye. Ezt a szakvéleményt megkértem és beadtam az Uniqa biztosítónak. Teltek a hetek, és 30 nap leteltével telefonon rákérdeztem a kárszakértőnél, hogy van-e valami előrelépés. Azt a választ kaptam, hogy a szakértői vélemény beérkezett, de vizsgálják, hogy jogos-e, hiszen a baleset óta egy év is eltelt már...

Végül az Uniqa csak a tolatóradar érzékelőjének cseréjével kapcsolatos, töredék összeget utalta át a számlámra, mondván, hogy a komputer cseréje nem volt szükséges. Szóban az ügyintézőjük azt is hangsúlyozta, hogy időközben eltelt egy év, ezért eleve gyanús, hogy miért most jelentem be a kárt.

Röviden tehát a két szereplő, azaz a Peugeot City szervizt üzemeltető Kompakt Autó Kft és a velük szerződésben álló Uniqa biztosító hanyagságának és bürokratikus berendezkedésének köszönhetően nem elég, hogy a javításokból egy jelentős összeget én magam hiteleztem meg, de végül azt nekem még meg sem térítették.

Kérem segítségüket, hogy az ügyben hová tudok fordulni és milyen lépéseket kell tennem.

Köszönettel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése