2009. december 2., szerda

Utalunk, vagy nem utalunk

Én anno azért mentem be a Zótépéhez, mert szerettem volna interneten keresztül vásárolgatni ezt-azt.
Megkérdeztem, hogyan lehet ezt megtenni.
Erre ők: kell egy elektronikus számla.
Erre én: akkor kérem.
Erre ők: tessék parancsolni, itt az elektronikus számla. Ez három részből áll, ez egyik az ön lakossági folyószámlája, ezt már ismeri. A második az internetes fizetésre szolgáló számla, amely egy virtuális kártya, háromjegyű biztonsági kóddal és minden zubehőrrel, ami kell az internetes fizetéshez. A harmadik egy megtakarítási számla, amire pénzt tehet át és jobban kamatozik.
Erre én: Köszönöm szépen!
Erre ők: szívesen!

Eltelt pár nap, majd Csabi barátomnak meghalt az apukája. Ködfátyolos hangon hív, közli a rossz hírt. Egyben - mivel nincs számlája, hanem a pénze a "hasitasiban" van - arra kért, hogy mivel éjjel 2 óra van, nincs nyitva semmi, így nem tud venni kaparós feltöltőkártyát. Lennék-e kedves, és töltenék neki a telefonjára 15 ezer forintot, mert fel kéne hívni pár embert, mégpedig azonnal. Én könnyedén megígérem, ugyanis van ugye elektronikus számlacsomagom, ahol a főoldalon ott van a telefon feltöltés is. Elküldeném neki a pénzt, de a fő számláról nem engedi (a LAFO számláról). Tenném át a pénzt a virtuális kártyára, de nem megy át, csak reggel. Így elektronikus számla ide, ígéretek oda, szépen veszem a kabátomat és battyogok le a rendőrpalotához, mert az ATM-ből azonnal lehet telefont feltölteni. Első alkalommal tehát nem működött az elektronikus számla...

A következő alkalommal akkor használtam volna, amikor egyszer hazaérkezem a melóból, és miután a kedves feleségem egész nap nem volt képes felvenni a telefonját és 5-ig dolgozik, most meg fél nyolc van és sehol, már azon gondolkodtam, hogy a rendőrséget, vagy a mentőket hívjam. Bebattyog nyugodtan az ajtón, hogy oltáson volt a korházban és hosszú volt a sor. Én meg már szarrá izgultam magamat, hogy mi van vele. Ekkor írja Kryx barátom a blogjában, hogy van ez a blútyúkos karperec, ami PONT neki lesz való, mert rezeg, ha eltávolodik a telefonjától és rezeg, ha a kva telefon a táskában van és nem hallja meg.
Na, akkor vegyük meg neki, ugyis jön a karácsony és pont belefér a megallapodott maximum összegbe. Megtalálom a dealextreme-en, venném meg. Kell az elektronikus kártya. Na, tegyünk rá pénzt... Ja, hogy az majd reggel megy át... Akkor most nem veszünk bluetoothos karperecet, majd holnap, amikor méltóztatnak áttenni a pénzt... A második alkalom, amikor használnám és megint nem sikerül.

Három a magyar igazság, úgyhogy van még egy dobásuk.

Nem a zótépére vagyok elsősorban mérges, hanem arra, hogy mindenki hazudozhat és a kisbetűs részben vagy a százoldalas szerződés 98-ik oldalán ott van, hogy - maradjunk ennél az esetnél - egy nagy lóf***t fogok én online intézni mindent... És ez így rendben van, sőt én fogjam be a pofámat.

Hát jó, befogom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése